Pedig nem bal lábbal keltem, esküszöm. Tele voltam tervekkel. Ahhoz képest most itt ülök a gép előtt, és püfölöm a betűket, mintha szegények tehetnének a rosszkedvemről. Rájöttem, hogy aki nem beszél a problémáiról, halott ember. Na, én is egy ilyennel élek együtt. A régi blogom utolsó bejegyzése is hazugság. Akkor nem volt az, biztatónak tűnt minden. De most már érvényét vesztette. Hányingerem van tőle. Mert engem át lehet verni, meg lehet alázni, sárba tiporni, csak gondolkozni ne kelljen az illetőnek...Beképzelt, öntelt lettem, és magasan hordom az orrom. Valaki szerint. Még jó, hogy lepereg rólam a bántás. Mert igazi rák jegy vagyok. És fel tudom dolgozni a problémákat. És már megszoktam. És tudom, hogy miért így viselkedik az illető, nagyon jók a megérzéseim, és pszichológusként is remekül megállnám a helyem. És tudom magamról, milyen vagyok, jó ember vagyok. Hogy a gyerekeim ne sérüljenek, kompenzálnom kell, ami egyre nehezebb. És "és"-el nem kezdünk mondatot, hallom a fülemben a magyartanár hangját. :)
Örülök, hogy nem vagyok egyedül a gondom megoldásában, néhány ember szívből segít, még ha csak azzal is, hogy meghallgat, és elmondja a véleményét. Nem szégyellek én semmit. Szóval ilyen bejegyzések is születnek a blogomban, nem csak napsütéses, rózsaszín szemüveges írások. :)
Más. Barni szeme pillanatnyi állás szerint gyönyörű. Nagyon szépen helyrejött, viszont délelőtt mintha a másik is kezdett volna váladékozni. Azonnal csöpögtetek abba is, ha úgy látom.
Dani annyit mesélt a tegnapi vidámparkról, hogy már szédültem, és hányingerem lett. :))) Tuti, nem mernék felülni semmiféle pörgőforgóleeső izére...Maximum egy lightos hullámvasút szóba jöhet. Vagy egy elvarázsolt kastély.
Megyek, keresek valami jó kis receptet, nekiállok sütni.
Köszönöm Nektek, hogy ami itt elhangzik, nem pletyka tárgya lesz. :)

Na, hát ha valaki, én tuti megértelek ♥ Úgy sajnálom, hogy idáig jutottak a dolgok. De erős vagy! Tudom és látom :)
VálaszTörlésÉn "hát"-tal szoktam mondatot kezdeni, pedig tudom, hogy nem lehet, de olyan jól hangzik :D
Hogy van Barni?
Szia, ezentúl itt is veled vagyok, legyen bármi is :)
VálaszTörlésRég olvastalak potoltam ,nagyon lemaradtam Remélem mihamarabb pótoljuk a lemaradást hisz mindkettőnek van bőven mit mesélni Addig is puszi nyihi
VálaszTörlésitt jártam,nekünk is jól kezdődött a szünet,egyzsem lyánykám,úgy eltörte a kezét,hogy ippeg megúsztuk az azonnali műtétet,pénteken múlik el végképp a viharfelhő!
VálaszTörlés